Régi és új játékos is csatlakozott a felkészülésünkhöz!

Szerző: 
Atish
Datum: 
2017. szeptember 29. - 15:00

A magyar röplabda válogatott bakui szereplése után hazatért két válogatottunk, Bleicher Réka és Czina Kata is, így az itthon maradottakhoz csatlakozva folytatják vezetőedzőnk irányítása mellett a felkészülést a 2017/2018-as bajnokságra.

A háttérben szakvezetésünk folyamatosan azon dolgozik, hogy megerősítse a keretünket a következő bajnokságokra, ennek eredményeképpen egy új lány is feltűnt a Tungsram Csarnokban és az Atlétikai pályán.

Örömmel jelentjük be szurkolóinknak, hogy sikerült megállapodnunk, így lila-fehérben folytatja pályafutását a brazil Milca Lubieska Da Silva!

Milca Lubieska Da Silva

A 29 éves, 181 cm magas ütőnk a Brazil Szuperligában kezdett el röplabdázni, majd 2011-ben Görögországba szerződött a Markopoulo csapatához. A következő szezonban már a francia Venelles együttesét erősítette, majd Peru felé vette az irányt, ahol élete eddigi legjobb eredményét érte el, hiszen 2013/2014-ben megválasztották a bajnokság legértékesebb játékosának, majd egymás után kétszer is bajnoki címet ünnepelhetett csapatával, az USMP-vel. 2016-ban, csapatkapitányként döntőbe jutottak, majd a Dél-Amerikai bajnokság legtöbb pontot szerző játékos lett.

Innen sikerült leigazolnunk klubunkba.

SOK SIKERT KÍVÁNUNK! HAJRÁ UTE!