Női junior NB I: lila-fehér bravúrok a hajrában

Szerző: 
Atish
Datum: 
2017. március 16. - 07:15
 
A felnőtt női NB I-gyel egyetemben lezárult a junior bajnokság alapszakasza is, s a hétvégén választ kaptunk minden nyitott kérdésre: a Békéscsabához, a Vasashoz és a Nyíregyházához negyedikként az UTE csatlakozott, míg az elődöntőt Kaposváron rendezik.
 

Az utolsó két forduló legnagyobb kérdése az volt, hogy az UTE vagy a Kaposvár végez a negyedik helyen. Ugyan a lilák álltak előkelőbb helyen, de nekik két nagyon rázós meccsük volt még hátra Nyíregyházán, illetve a Vasas ellen, míg a Kaposvárnak a Palotával kellett már csak megütköznie.

A fővárosiak azonban gyorsan rövidre zárták a kérdést: csütörtökön, Nyíregyházán győztek 3:2-re, s ezzel már gyakorlatilag is eldőlt, hogy a másik két találkozó eredményétől függetlenül, a négy között végeznek, s nem kell elődöntőzniük. Azonban ezt még sikerült megfejelniük azzal, hogy a záró mérkőzésen a Vasas ellen is nyertek 3:0-ra, s mivel a nyírségiek az MTK otthonában is kikaptak, így az UTE zárt az alapszakasz harmadik helyén, s Fatum a negyediken.

Az ötödik pedig a Kaposvár lett, amely könnyedén verte a Palotát, s így vasárnap ők látják vendégül az MTK-t, a Penta Gödöllőt és a Jászberényt. A négyes tornáról az első két helyezett jut még be a junior bajnokság májusi döntőjébe, amelynek helyszíne ugyancsak Kaposvár lesz. A 9–11. helyért ugyancsak most vasárnap Budaörsön csap majd össze a házigazdák mellett a Palota és a TFSE.

NŐI JUNIOR NB I, EREDMÉNYEK:
Vasas Óbuda – BDSE-Emericus 3:0 (25, 20, 22)
Nyíregyháza – UTE 2:3 (–17, –18, 18, 23, –10)
TFSE – MTK Budapest 1:3 (–12, –20, 21, –20)
1. MCM-Diamant Kaposvári Egyetem – Palota RSC 3:0 (10, 16, 13)
BDSE-Emericus – Jászberényi Röplabda Klub 2:3 (22, 24, –21, –15, –12)
Palota RSC – TFSE 1:3 (–14, –21, 24, –9)
MTK-Budapest – Nyíregyháza 3:0 (12, 15, 24)
UTE – Vasas Óbuda 3:0 (20, 21, 21)

Az eddigi eredmények és a tabella

(forrás: hunvolley.hu)