Kétszer is vezettünk Békéscsabán, mégis egy ponttal távoztunk a bajnoktól!

Szerző: 
Atish
Datum: 
2018. február 13. - 12:15

Hétfőn, február 12-én játszottuk az extraliga csoportkörének rangadóját, hiszen az első, Békéscsaba otthonába látogattunk. Csapatunk mindössze egy játékost volt kénytelen pihentetni, hiszen kanadai igazolásunk, Jennifer Cross sérülés miatt hagyta ki a mérkőzést, a másik oldalon két hiányzója volt a hazaiaknak. Ennek ellenére a szezon egyik legjobb találkozóját produkálta a két együttes.

Az első szettben hamar hárompontos vezetésre tettünk szert, ám nemsokára 4:3-ra fordított a Békéscsaba. Egészen 7:6-ig fej-fej mellett haladtak a csapatok, majd sikerült visszavennünk az előnyt, és szépen-lassan ellépni a BRSE-től (9:13, 12:14). 13:14-nél időt kértünk, majd állandósult egy hárompontos lila-fehér különbség (13:16, 16:19). Ekkor megint a hazaiak percei következtek, és 21:19-re fordítottak. Csapatunk előhúzott egy váratlan energiabombát, és 21:21-nél már a hazaiak rendelte el pauzát. 22:24-nél kicsit elhittük, hogy megvan a szett, de két labdamenettel később újra egál volt az állás (24:24). Ezt követően azonban újra nekünk jött ki jobban a lépés, és 26:28-ra nyertünk, így 0:1-re vezettünk összesítésben.

A második játékrész eleje a hazaiaké volt, majd 5:5 után megint nálunk volt az előny (6:8, 8:10). Ekkor jött egy igen kiélezett és nagyon hosszú „állóháború”, ahol egy-egy pontot szerezve meneteltek a csapatok (12:12, 14:14, 18:18). Innentől kezdve megint a Békéscsaba koncentrált jobban, és 22:18-ra sikerült ellépnie tőlünk, amit már a szett végéig nem sikerült behoznunk, így 25:20-ra nyertek, és kiegyenlítettek (1:1).

A harmadik játszmában megint mi kezdtünk „pontosabban”, majd 1:3 után 6:4-re fordított a „Csaba’”. Ekkor megint egy lassabb része következett a mérkőzésnek, hiszen újra csak egy-egy egységgel tudtak vezetni az együttesek. 16:14-nél időt kértünk, ami arra volt elég, hogy ledolgozzuk a kétpontos hátrányunkat, majd 20:20-ig ismét csak a kilátogatók idegeivel játszottak a pályán a lányok. 20:21-t követően mi koncentráltunk jobban, és 22:25-re nyertünk, így 1:2-re vezettünk, és az már biztossá volt, hogy ponttal távozunk Békéscsabáról.

A negyedik szett eleje is hasonlított az eddigiekhez, ám annyi különbség volt, hogy a kezdeti jó játékot követőn kicsit „leültünk”, és hamarosan már 7:3 állt az eredményjelzőn a hazaiaknak. Ekkor időt kértünk, de a különbség egészen 18:11-ig duzzadt. Ekkor megint pauzát rendeltünk el, és jött a lila-fehér hajrá. 19:16-nál a hazaiak is kupaktanácsra gyűltek, majd egészen 22:21-ig sikerült feljönnünk. Sajnos a végjátékban a kevesebbet hibázó alakulat nyert, így a hazaiak örülhettek, hiszen 25:22-re nyertek, és 2:2-re módosították az eredményt.

Az aranyszett elején nagyon beragadtunk, 3:0 után szereztük meg az első pontunkat, majd 6:6-nál már újra egyenlő volt az állás. A térfélcsere előtt még sikerült magunkhoz ragadni a vezetést (7:8), de sajnos ezzel el is lőttük egy időre a puskaporunkat, és ellenfelünk 13:9-re fordított. A lányok megérezték a „hideg leheletét” a tarkójukon, és egészen 13:12-ig, egy parádés játékrészt produkálva felzárkóztunk. A végjátékra fejben már nem annyira voltunk ott, így a Békéscsaba 15:13-ra és 3:2-re győzött, és ők kapták a plusz egy pontot.